Most még nem ígérem, hogy túl gyakran fogok posztolni, de úgy érzem, megint vissza kell térnem erre az oldalamra, mert bevallom, nagyon hanyagoltam. Azóta annyi minden történt és változott, hogy most már érdemes apránként megmutatnom. A munkát nem hagytam abba, sőt, nagyobb sebességre kapcsoltam.
Bizonyára emlékeztek a 7 részből álló csakraképeimre, amit HunCsakrának nevezett el a bátyám, és mint találó név, rajta is maradt. Néhány ilyen képem már új gazdához került. Volt, ami ajándékba, de volt, ami barterbe. Cserébe olyat kaptam, amire szükségem volt. Ezt a jó szokásomat megtartom. :) Szívesen tanulok bizonyos dolgokat: pl. önismeret, öngyógyító technikák, rajztechnikák, vagy cserébe elfogadok fölöslegessé vált alapanyagokat, eszközöket, legyen az festék, festőtábla vagy éppen szép kavicsok.
A mindennapi élet azonban pénzbe kerül, nem lehet csereberéből fizetni a napi-heti-havi kiadásokat. Az alapanyagokról, fogyóeszközökről (nagy ecsetpusztító vagyok) nem is szólva! Ezért megkérem az alkotásaim árát, mert ezzel saját munkámat megbecsülöm. Teremtéssel - TEReMtÉSZETtel komoly értéket hozok létre.
Nem aggódom, hogy az ára miatt senki nem tudja megvenni, mert igenis, akinek igazán szüksége van rá, kiadja a pénzt érte. És érzi, hogy az nem kidobott pénz, hanem örömforrás. Tegnap kaptam egy váratlan telefonhívást egy hölgytől, aki nagy örömmel újságolta, hogy megkapta a várva várt HunCsakráját. Szeretet és megelégedettség volt a hangjában, és ez nekem mindent megér! Úgy, hogy közben anyagilag is gyarapszom, helyesebben áramoltatom az anyagiakat is.
Mert hogy ez az egész dolog nem a felhalmozásról szól! A felhalmozás, gyűjtögetés megakaszt, megszállottá tesz! Igenis, el kell engedni bizonyos dolgokat. A szép festményeket is, a tündértalizmánokat is (erről majd még beszélek) és a pénzt is. Okosan és jó szívvel!
Áldott napot!
Kalemandra
